2014. december 30., kedd

Szétölelgetném a cuki pofiját

Amikor készültek az ajándék maci sapik, kislányom sorra próbálta őket lenyúlni. Még az újszülött sapit is a fejére próbálta húzkodni. Aztán persze szeretett volna sajátot, rózsaszínt. Ha már közeledett a karácsony és vele együtt a hideg, összedobtam neki 2 nap alatt egy szettet, hadd örüljön. Nos az eredmény:


 Épp időben, leesett a hó.
A fonal Yarn Art Happy és polárral béleltem.

2014. december 3., szerda

Egy pulcsi új élete

Ó hát Nektek nem is mutattam!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy pulóver ami megtetszett Dórikának. Persze nem felvenni, lebontani szerette volna. Ez tavasszal volt, mire Dórika meg tudta volna venni, elcsomagolták.... Azt hihetnénk hogy itt véget ért a történet, de nem!
Dórika sétálgatott októberben és megint ott volt a pulcsi! De jajj! Mire lett volna rá pénze, egy gonosz nőszemély félrerakatta. De Dórika nem adta fel a küzdelmet, 3x ment vissza érte. Áldozatos harca megérte, jutalmául megkapta a pulóvert!
Aztán Dórika feldarabolta, szétnyúzta és felgombolyította.


Meg volt hát az óriás gombóc. De mit is készítsen belőle.... Olyan vastag ez a fonal, horgolni nem túl jó.... Kötni kéne! Igen ám! De hősünk nem tud kötni.
Így hát gyorsan megtanulta a technikát. Horgolt nappal, éjjel kötött... Mert látni nem kellett, érezte.
És voilá: 

A fonal: 10%gyapjú, 5% fémszál, 85% akril. A gyapjú allergia miatt kissé kikezdte a kezem, de ez sem érdekelt már. Ez egy sima H&M-es pulcsi volt.

2014. november 23., vasárnap

Maci sapi

Két maci sapit hoztam ma. A bal oldali újszülött méret, főnököm kisfiáé, aki pénteken született <3
Az újszülöttre valót viszkóz anyaggal, köznapi nevén póló anyaggal béleltem hogy rugalmas legyen, a másikat pedig polárral. Mindkettő igazi téli sapi


2014. november 9., vasárnap

Bélelt sapik

Sziasztok!

Egyébként élek és alkotok, csak sok a meló, fényképezni is el-el felejtgetek. De most hoztam 2 bélelt sapit




2014. szeptember 15., hétfő

Alíz ruhái

Ezeket a ruhákat Alíznak terveztem. Az egész ruha pamut, a felső részt én horgoltam, a szoknyát hozzá pedig Kézügyes valamik lelkes varrónője, Szilvia készítette.
 Imádjuk őket! Alíz szerint egy zseni vagyok :)))) Úgy tetszettek neki a ruhák. Sorra próbálta őket. Egyszerűen könnybe lábadt a szemem a piros kis ruhánál, rájöttem hogy milyen gyönyörű nagy lányom van.












2014. szeptember 14., vasárnap

A rosszul sikerült ló esete

Jó reggelt!

Nos  amikor feltöltöttem a facebook oldalamra a legújabb Alíz sapit, feltettem egy kérdést: Vajon melyik a kedvenc állata jelenleg a lányomnak?A tippeket kommentben vártam, majd megosztottam a saját oldalamon. A barátaim tippeltek is sorra: láma, alpaka, bárány, boci..................... Így levontam a konklúziót, ez a figura most nagyon nem jól sikerült. Legközelebb más lesz  az alap koncepcióm. Úgyhogy ez a sapi nem is ló sapi, inkább Noé bárkája... Gyakorlatilag bármi lehet.

És íme a sapi: 



2014. augusztus 31., vasárnap

Pöttyös sapi

Alízom holnaptól megint ovis lesz. Újra mini csoport. Tehát ő lesz a nagy lány :) Nyaraltunk egy hetet, előtte gyors vettem egy őszi kabátot a leányzómnak. Egy -szerintem- meseszép darabot fogtam ki, így kötelező volt egy hozzáillő sapit horgolnom. Hát íme:

Fonal: Rico Essential, pamut
Tű: 4-es
Minta: továbbfejlesztve :)







2014. augusztus 14., csütörtök

2014. augusztus 13., szerda

2014. augusztus 11., hétfő

Zsóka baba


A harmadik baba :) Kis vadóc a szentem, lenyúlta a hordozós nyakláncot

2014. augusztus 9., szombat

Hordozós nyaklánc

 Új dolgokban próbálom ki magam, most egy hordozós nyaklánc készült a  helyi babahordozó klub oszlopos tagjának és kislányának készítettem. Ők a kísérleti alany ha már a lányom kinőtt a hordozós korból :)

2014. augusztus 7., csütörtök

Rainbow Dash

Tegye fel az a kezét aki ismeri a My Little Ponyt!


Bevallom, ezt még én is szeretem. Aranyos, barátságról(is) szól és nem túl nyálas, vagy amikor az, azt direkt túl játsszák. Ferdetükör? Tanulságos mese? Agyromboló? Mindenki azt lát bele amit szeretne, de tény hogy sokak hétköznapjaiba belelopta magát és főleg a kis lányok szeretik.

Van egy remek tervező, Liz McQueen, nagyon régóta szemezgettem a mintáival. Szeretem, mit szeretem, imádom az anyagában mintás cuccokat, de eddig nem tudtam hogy lehet őket kivitelezni. Kinek ne lett volna a nagyitól egy macis kötött pulcsija? Liz pedig ilyeneket tervez, a mintákat nem ráapplikáljuk, hanem eleve belehorgoljuk, sok-sok színváltással. Úgy alakult hogy 5 éves lett a tervezőnő blogja, így kaptunk egy kupon kódot amivel egy tetszőleges mintát megkaptunk ingyen. Na ki tudja mit választottam? :D Naaaa ne hozzatok elhamarkodott döntést, én a sapi alap mintát, azaz a The Graph Beanie-t választottam. Megtanultam az alapokat, innentől semmi sem lehetetlen.

Az első áldozatom Rainbow Dash volt. Természetesen ennek is van mintája ami ITT elérhető.

Jöjjenek a saját képek:




2014. augusztus 3., vasárnap

Csipke szoknya

A Balerina szoknya minta  alapján készült ez a csipke szoknya. A lap alján kaphattok egy kis segédletet, hogyan is horgolom rá a sálfonalat a szoknya alapjára. Remélem hasznos :)
 





Girl power!

 
 How to crochet Red Heart Sassy Lace onto a Toddler skirt.

2014. augusztus 2., szombat

Becses neve: Bolhás


 Tegnap a lányom alvásidejében sikerült befejezni ezt a szőrmókot. Alíz szerint a neve "Bóhás" bár néha csak "Bóha". SMC Brazilia fonalból készült, az ad neki ilyen szőrös hatást.



Életképek

 Most találtam erre a fonalra a kedvenc üzletemben. Nem bírtam ki hogy ne vegyek belőle. Szoknyát terveztem belőle Alíznak :)
Ez pedig egy kis futó projekt, nem sokára végzek vele.

Hókristályos kendő

Kaptam 10 deka angóra-akril keverék fonalat, 50 gramm 300 méter. Az angóra gyapjú pedig csillog ha fény éri <3. Mivel allergiás vagyok a gyapjúra, gondoltam kendőt horgolok belőle (az kisebb eséllyel ér a bőrömhöz). 4-es tűvel készült. A mintát egy nagyon régi horgolós-kötős könyvből néztem ki, a neve pedig hókristályos kendő.
Ma nem igazán megy az írás :) Jönnek is inkább a képek.